Ahol a föld és az ég összeér,
a nagy boldogság hegyeinél
érzem én a lélek tátongását
Hol az élet álom, egy boldog sziget
Nem kell többé semmi, csak érezzelek!
A mélység feszít, mint egy tovatűnő álom
Mért' baj, hogy őrültségre vágyom?!
Veled repülök, szoríts erősen,
hogy a vágy nehogy szétfesztítsen!
Dühöngő árok tátong közöttünk,
melyet átlép a képzelet
S én újra csak Veled élvezem az életet
Minden porcikám érzi, mélyre hatol a levegő
Emelem két karom- hisz' ez felemelő!
Az út itt elindult, már nincs megállás,
csak egy tétova lélek kér vigyázást
Lassan lépkedem, minden pillanta öröm
dimenziók közt, hol az idő örök.
de még nem tehetem, gátak szabnak határt
De egyszer úgyis a Te két karod ölel át...
2005. január 03.
